ossejt-terapia
ossejt-terapia
Menü
 
Hőtérkép

hőtérkép

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
TERMÉKEINKBŐL

 06-30/637-9591

Webáruház

Olimpiq StemXCell 75% 15db - 15db
 

 

  A bennünk rejlő lehetőség!

Az Olimpiq StemXCell segítségével 175% -kal több őssejtje lehet!

A legjobb őssejtterápia, ha a saját egészséges aktív őssejtszámunkat növeljük. Ezeket a sejteket a testünk ismeri, és az önregeneráció alapját képezik.

Az ország első 17 műtétjét az elmúlt két évben szívinfarktusos betegeken végezték.
A beültetett őssejtek regenerálták a szívsejteket, erősödött a szívfunkció.

Ha minden szívbeteg igényt tartana ezekre a műtétekre, akkor több mint 20 évig kellene várniuk és ez 2000 milliárd Forintba kerülne.

Két út létezik tehát: az egyik a saját őssejtünk szaporítása, a másik út járhatatlan.

Az elmúlt évtizedek kutatásai alapján bizonyossággal kijelenthető, hogy az őssejtek szervezetünk "mindenhatói".

A jövő gyógyászatának ígérete  az őssejt. Az orvostudomány most egy új korszak nyitányához jutott el, az őssejtek hasznosításához.
Napjaink őssejt kutatásának egyik legfontosabb kérdése a felnőtt őssejtek többszörözése. Ha rá tudjuk venni a szervezetünket arra, hogy természetes úton több őssejtet termeljen, akkor a szervezetünk saját maga tudja kijavítani a betegség, baleset vagy egyszerűen az öregedés által bekövetkezett hibákat. Minél több őssejt van jelen a vérben, annál jobb az egészségi állapot. A csontvelői őssejtek alkotják a szervezet természetes "megújulási" szisztémáját.

Az őssejt szint a legjobb jelzője az egészségnek. Jobb, mint a koleszterin szint, a vérnyomás, a vércukorszint stb. Jobb, mint bármi, amit kardiovaszkuláris rizikóként ismerünk és ez érvényes mindenre a szervezetben. Az őssejtek számát tekintve 5 liter vérben 5 és 25 millió között változik. Az életkor előrehaladtával azonban a termelődő őssejtek száma jelentősen csökken.
Egy órán belül legalább 75%-kal több őssejtünk lehet!

Új fogalom: őssejt táplálás, őssejt védelem. Az Olimpiq StemXCell az első és egyedülálló természetes felnőtt őssejt szaporító, amelynek igazán rendkívüli tulajdonságai vannak.
Az őssejt-táplálás segít úrrá lenni az öregedési folyamatokon azzal, hogy több felnőtt őssejt termelődésére készteti a csontvelőt. Megkönnyíti az őssejtek mozgását a vérben és a segítségre szoruló helyek azonosítását számukra. Segíti a beépülést a szövetekbe, az osztódást a célszövetben, és a megfelelő specifikus sejtté alakulást. Kutatóink több száz bevizsgált anyag közül a Föld különböző helyeiről választották ki az Olimpiq StemXCell összetevőit.

Mi az őssejt?
Korlátlan számú osztódásra, önmegújulásra képes, nem specializálódott sejtek, amelyek aszimmetrikus osztódás révén önmagukhoz hasonló sejteket képeznek, és emellett elkötelezett utódsejteket is létrehoznak.
A fogantatás után a petevezetékben a felé vándorló és osztódó, majd ott beágyazódó magzatkezdemény még �mindenre-képes� (totipotens) sejtekből áll. A magzati fejlődés 15. napján kezdődik meg e sejtek specializálódása ideg-agysejtekké, izomsejtekké, bőrsejtekké, stb. E sejtekben a genetikai anyag (DNS) különböző szakaszai lépnek működésbe, s így válnak képessé a szervek és szövetek speciális feladatuk ellátására. Ennek az az ára, hogy elvesztik �mindenre képes� esélyüket. A magzati fejlődés során azonban megmarad néhány ilyen �mindenre képes� sejt, ezeket szöveti őssejtnek (hemopoetikus) nevezzük, melyek születéskor a köldökzsinórvérből kinyerhetőek.

Kétféle őssejtet különböztetünk meg: embrionális és felnőtt őssejtek. A felnőtt és az embrionális őssejtek nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek csak a felnőtt őssejteket nehezebb a csontvelőből izolálni.
Felnőtt korban az őssejtek a szervezet számos szövetében megtalálhatók. A szöveti őssejtek folyamatosan osztódó vagy éppen nyugvó állapotban vannak jelen. Ha ezek a sejtek egy adott szöveti környezetbe kerülnek, képesek lehetnek különböző, szövetet alkotó, érett sejtekké alakulni. Legnagyobb mennyiségben a csontvelőben találhatók meg.
Ha egy szerv nem működik optimálisan vagy valamilyen módon sérülést szenved -és sejtpótlásra van szüksége, akkor üzenetet küld a csontvelőbe, amely felismeri az információt és küldi az őssejteket. Az őssejt kilép a csontvelőből, bekerül a véráramba, majd egy speciális hírvivő anyag segítségével eljut a szervekhez. Amikor a "célterületre" érkezik, kihasználja osztódási képességét és a másolatát továbbküldi, ő maga pedig beépül és a szerv sejtjeivé válik. Ezáltal a szerv képes megújulni, funkcióit megőrizve egészségesen működni.

 

 06-30/637-9591

 

 Cyto Flavin7+ 90db
 

 

Növényi flavonoidok, enzimek (búzacsíra, brokkolicsíra, lucernacsíra) szinergista hatású, kiemelten daganatellenes komplexe. Hatását a Flavin 7, és a Flavin 77 termékeink alkalmazása mellett, fokozottan fejti ki. Így gátolhatja a rákos sejtek életben maradását, tisztítja a májat, a vér oxigén ellátását segítve- javíthat a vérszegénységen. Antioxidáns hatású. Tartalmaz vasat, kalciumot, foszfort, káliumot, mangánt, szelént, cinket, magnéziumot; A, C, B, B12, D, E, K, P, U vitamint

 
Tapasztalat füzet

 Őssejtekkel kapcsolatos

tapasztalatok!

 

  

 


 
Hirdetés

Apro-hirdeto.NET - Hirdető

 
őssejtfokozó kapszula őssejtszaporítás olimpiq stemxcell

 

 

 ITT az ÚJ OLIMPIQ!

 

Megemelt hatékonyság

175 %

MÁR KAPHATÓ

CUKORBETEGEKNEK

 

Olimpiq StemXCell SL75% 75db - 75db

több mint 300 termékből válogathat és rendelhet azonnal

AZ ŐSSEJT MINDENRE  KÉPES ÖNNEL

www.flavin7hydrogen.com/irenke

  • Az őssejtek képesek a szervezetünkben olyan sejtekké átalakulni, differenciálódni, amelyek az inzulint termelik.
  • Az inzulin a cukor sejtbe jutását teszi lehetővé, így csökken a koncentrációja a vérben. A vércukorszint változik.
  • Az őssejtek átalakulását sok feltétel befolyásolja. Egyes anyagok célzottan bizonyos típusú sejtek képződését váltják ki.
  • 75%-kal több őssejt
  • A felnőtt őssejtek adják a szervezetünk regenerációját.
  • Egyedül az őssejt képes bármely más egész sejtté átalakulni.
  • A tartósan magas cukorszint és cukorbetegség szövődményei jelzik, hogy az adott szervek, a sejtek károsodnak.
  • A regenerációjuk csökkent.
    Épp ebben a helyzetben van szüksége szervezetünknek több őssejtre.

 

NYILATKOZAT:

 

Munkatársaink sem közvetlenül, sem közvetetten nem foglalkoznak betegségek diagnosztizálásával vagy orvosi tanácsadással!


1-es típusú diabétesz


A cukorbetegség ritkábban előforduló, leginkább gyermek- és ifjúkorban kialakuló fajtája. Oka többnyire a genetikailag erre hajlamos embereknél fellépő autoimmun folyamat, amely elpusztítja a hasnyálmirigy inzulintermelő béta sejtjeit. Ezt követően a beteg csak inzulin injekciókkal tartható életben.


Ma hozzávetőlegesen 40-50 ezer 1-es típusú diabéteszes él Magyarországon, közöttük kb. 2600 a 14 év alatti gyermek.

2-es típusú diabétesz


Főként felnőttkorban jelentkező, gyakoribb fajtája, amely az esetek többségében szintén az örökletesen erre hajlamos embereknél az életmód problémák következtében fejlődik ki.

Fő oka a túl bőséges táplálkozás, a túl kevés mozgás, a csökkent fizikai aktivitás, és az ezekből eredő elhízás illetve a mindezek nyomán kifejlődő inzulin rezisztencia. Miután e káros tényezőkkel egyre gyakrabban, már korai gyermekkorban is találkozunk, nem ritka a huszonéves fiatalok körében jelentkező 2-es típusú cukorbetegség.

Ma Magyarországon az ismert 2-es típusú cukorbetegek száma 500-600 ezerre tehető.


A króm a normál glükóz-, inzulin-, zsírsav-, fehérje-anyagcseréhez és az izmok fejlődéséhez szükséges alapvető nyomelem. A megfelelő krómbevitel, -felszívódás és -beépülés a vércukorszint szabályozásához és az inzulinnal szembeni érzékenység kialakulásához, normalizálásához szükséges. Hiányában inzulinrezisztencia alakul ki.

 

A cink a betegség kezelésében nagy szerepet játszik, ugyanis az inzulin cinkhez kötődve tárolódik a hasnyálmirigyben, annak működéséhez is nélkülözhetetlen, továbbá elengedhetetlen a sebgyógyuláshoz, ami a cukorbetegek esetében különösen fontos.

 

Az inulin olyan poliszaharid (összetett cukor), amely több növényben megtalálható (pl. csicsóka). Édes íze ellenére eltér a cukortól, mivel sem a szájban, sem a tápcsatorna más szakaszán nem termelődik olyan enzim, amely bontani tudná. Ezen kívül prebiotikus tulajdonságokkal rendelkező, emészthetetlen, vízben oldódó rostanyag. A bél baktériumflórájának kedvező befolyásolásával vércukorszint-csökkentő hatású, mivel a szénhidrátok lebontását, felszívódását egyenletessé teszi.

A stevia tanulmányok szerint a 2-es típusú cukorbetegség ellen ígéretes, enyhíti az inzulin-függést. Az enzimtermelésben kiemelt szerepű hasnyálmirigy működését segíti, ami a szénhidrátok lebontásában kulcsfontosságú. Ugyancsak meghatározó a máj cukoranyagcserében betöltött szerepének támogatásában. Ezáltal a vércukor-szintet szabályozza a testben.

 

Kecskeruta régóta ismert a népi gyógyászatban, mint vércukorcsökkentő gyógynövény. Hatóanyagai: alkaloidok, flavonoidok, szaponin, keserűanyagok. A szénhidrát-anyagcserét serkenti.

 

Gyermekláncfű, amely máj-és epeműködést serkentő, vércukorszintet csökkentő. Fontos szerepe van az érrendszeri szövődmények és a diabéteszes látásromlások (retinopátia ) megelőzésében. Hatóanyagai: flavonoidok, triterpén, keserűanyag, taraxacin, inulin,

D-vitamin, levelében jelentős a C-, A-, B-vitamin tartalom; gyökerében van szaponin is, illetve az egész növény magas káliumtartalmú.

 

Feketeáfonya-levél az erek falát, elsősorban a hajszálerekét erősíti. Különösen hasznos diabeteszes retinopátiában és sárgafolt sorvadásánál. Az eddigi vizsgálatok alapján megállapítható, hogy jelentős javulást hozhat a szemben lévő ideghártya és azon belül is az éleslátásért felelős részen a maculában, azáltal, hogy javítja a keringést. A kapilláris-javító hatása miatt a szem hajszálereivel párhuzamosan a vese hajszálereire is kifejtett regeneráló hatása miatta diabéteszes nefropátiában is ígéretes.

 

Koenzim Q10 sejtanyagcsere segítő hatásával fontos szerepet játszik a szervezet energiaháztartás egyensúlyának biztosításában is. Erősíti a szövetek regenerációját éjszaka. Lehetővé teszi a fogyást éhségérzet nélkül és így érhető el az optimális testsúly. Továbbá megvédi az izmokat, és megfelelő szinten tartja az anyagcserét.

 

Az Olimpiq SL hatóanyagai azok a természetes anyagok, melyek fontossága a cukorbetegek életminőségének javításában, kiegyensúlyozott vércukorszintjük biztosításában megkérdőjelezhetetlen szereppel bírnak. Ezen kívül a diabétesz mindkét típusánál bekövetkező szövődmények kivédésére, a szervezet regenerációs képességének javításával, a szövődmények leküzdésére is képessé válhatunk.

 VILÁG ÚJDONSÁG!

Csak nálunk kapható!

 

   ŐSSEJT FOKOZÓ!

Az Őssejt fokozó hatására a csontvelő többlet ŐSSEJTET TERMEL!

Ezáltal több komoly, súlyos betegség esetében nagyobb az esély a gyógyulásra.

az alábbi linkre kattintva azonnal rendelhet 

www.flavin7hydrogen.com/irenke

 

U J D O N S Á G O K

 Új szívizomőssejteket találtak

Amerikai kutatók olyan, eddig ismeretlen őssejt csoportokat fedeztek fel, amelyek képesek szívizomsejtté fejlődni. Ezek a sejtek a szív legkülső rétegében helyezkednek el, és egy nap még kulcsszerepet játszhatnak a sérült szívizom gyógyulásában. Szívelégtelenségben elpusztulnak a szívizomsejtek, ez a folyamat csak úgy fordítható meg, ha pótoljuk a kiesett sejteket � fogalmazott a kutatásokat vezető bostoni gyermekkardiológus. A mostani siker két korábbi átütő eredménynek köszönhető.
 
2006-ban tudósok felfedeztek egy másik szívizomőssejtet, erre a sejtre jellemző az Nkx2-5 nevű gén expressziója. Ez az újonnan felfedezett sejttípus képes szívizommá, vagy bal kamra belső felszínét alkotó sejtté válni. A génexpresszió az a folyamat, amely során egy gén DNS-ben kódolt információja alapján RNS-sé vagy fehérjévé válik, ami azután kulcsfontosságú szerepet játszik a további fehérjék szintézisében.
 
Ezzel párhuzamosan amerikai kutatók felfedeztek egy úgynevezett progenitor szívsejtet, ami képes többféle szövetté is alakulni. Ebből a sejttípusból fejlődik ki a jobb pitvari és kamrai sejtek. A mostani vizsgálat az első, ami kimutatta, hogy új szívizomsejtek egy harmadik sejttípusból is nyerhetők, ami a szíven belül található, és jellemző rá a Wt1 gén expressziója.
 
A kutatók kimutatták, hogy a szív külső hártyájából származó sejtek nem csak szívizomsejtekké, hanem simaizom sejtekké, érbelhártya-sejtekké, és kötőszöveti sejtekké is képesek alakulni. Ez azért fontos, mert egy szövet létrehozásakor az egész szövetet fel kell építeni, és nem csak a szívizomsejteket kell kifejleszteni � fogalmaztak a kutatók. Az újfajta őssejteket egyébként véletlenül fedezték fel a kutatók.
 
A szívbelhártya egy másik génjének szerepét vizsgálták a szerzők, és élő egérembriókban jelöltek meg sejteket fluoreszcens fehérjével. Az így megjelölt szívbelhártya sejtek szívizomsejtekké fejlődtek. Nagyon nagy szerencsénk volt � fogalmaztak a szerzők.
 
A következő feladat, hogy kiderítsék, hogyan dönti el egy őssejt, hogy milyen típusú sejtté fejlődik a szívben, és hogyan lehet mesterségesen becsapni az őssejteket, hogy egy bizonyos sejtté váljanak. Még mindig nem tudjuk, hogyan lehet befolyásolni ezeket a sejteket � tették hozzá.(Forrás:InforMed)

2008.06.30

 

  Őssejttel kísérletezik a plasztikai sebészet


 

Hamarosan elfelejtjük a botoxot és a szilikonos mellimplantátumokat. Az őssejtkutatás ugyanis mára olyan méreteket öltött, hogy a kutatók szerint a plasztikai sebészet az idegen anyagokat a közeljövőben valódi szövetekre cserélheti. A plasztikai sebészek a mellnagyobbításra jelenleg egy szilikonnal teli zacskót, a szájfeltöltéshez pedig legtöbbször botoxinjekciót használnak.
 
Mindez azonban korántsem természetes, hiszen idegen anyag jut a szervezetbe, ami idővel különösen veszélyessé válhat. Ezt a problémát akarják kiküszöbölni pittsburgh-i kutatók az őssejtek felhasználásával. Az őssejtek egyes típusai képesek arra, hogy az emberi szervezet bármilyen sejtjeit megsokszorozzák, vagy szöveteket hozzanak létre.
 
Vannak olyan típusú őssejtek is, amelyek nem embrionálisak, vagyis a felnőttek szervezetében is megtalálhatók. Ezek jelenthetnek segítséget a szépészeti beavatkozást végzők számára. A zsírszövetben megtalálhatók az úgynevezett elősejtek, amelyek alakulhatnak zsír- vagy más sejtté is. Ezek felhasználásával az orvosok elhalt szöveteket tudnak újból kialakítani, vagy egyszerűen új szövetek létrehozni, amelyet már természetesként fogad be a szervezet, így nem lökődik ki vagy nem viselkedik idegen testként.
 
Ha az erről szóló kutatások lezáródnak, akkor a mellnagyobbító műtétek végzői már nem szilikonnal teli zsákokat építenek be a szervezetbe, hanem valódi emberi szöveteket. Magyarország Európa-bajnok a kutatásban Őssejtkísérleteket hazánkban is folytatnak. A Beike Magyarország Biotechnológiai Kft. laboratóriumában, a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjában Európában egyedülálló munka folyik. A kontinensen először itt alkalmazzák terápiás célra a magzatburokból előállított és a felnőtt kötőszöveti sejtből visszaalakított őssejteket.(Forrás: Borsonline)
2008.06.30

  Őssejtkutatók feltalálták a rák csökkentésének új módját

 

Azok a kutatók, akik rájöttek, hogyan hozzanak létre értékes embrionális őssejteket egyszerű bőrsejtekből, ezúttal felfedezték, hogyan távolíthatnak el egy rákkeltő összetevőt a sok közül. Az eljárás biztonságosabb, ám egyúttal kevésbé hatékony is. Shinya Yamanaka (Kyoto Egyetem, Japán) szerint a felfedezés izgalmas, de még messze áll az emberi alkalmazástól - derül ki a Nature Biology című lapból.
 
Az általa és James Thomson (Wisconsin Egyetem, Madison, USA) által vezetett kutatócsoportok egymástól függetlenül rájöttek, hogy négy gén felhasználásával egyszerű bőrsejteket, ún. fibroblasztokat hogyan alakíthatnak át pluripotens őssejtekké (röviden iPS). Beszámolóik szerint sikerült találniuk egy olyan módszert, amellyel tökéletesen egyező sejteket hoztak létre a betegek sejtjeiből; ezek legalább néhány tulajdonságukban hasonlítanak az embrionális őssejtekhez, de nem volt szükség klónozásra vagy embriók felhasználására.
 
A cél olyan új orvosi kezelések kifejlesztése, amelyek hasznosíthatják a szervezet saját regeneráló erejét. Yamanaka csapata, együttműködve a Gladstone Szív-érrendszeri Megbetegedések Intézetével (San Francisco), olyan géneket használtak fel, amelyeket Thomson csapata nem. A Yamanaka által használt keverék négy génje közül az egyik a c-Myc1. Élő egereket tenyésztettek a létrehozott új sejtekből, ám később kiderült, hogy az egerek hajlamosabbak daganatok kialakulására. A c-Myc1 gént emiatt később kihagyták. Így is működött a keverék, ám kevesebb sikerrel. Az új módszer feleannyira volt hatékony. A Myc-negatív iPS-ből tenyésztett egerekben nem alakultak ki daganatok a kutatás időszakában.
 
További kutatás szükséges annak kiderítésére, hogy ezekben az egerekben későbbi életük során kialakulnak-e még daganatok. - írták a szerzők. Ezen kívül emberi iPS sejteket is létrehoztunk felnőtt fibroblasztokból Myc nélkül. Mindkét kutatócsapat szerint tovább finomítják a precíz genetikai keveréket, amely visszaalakítja a bőrsejteket olyanná, mintha párnapos magzat sejtjei lennének.
 
Yamanaka csapata szerint lehetséges, hogy a maradék három felhasznált gén - az Oct3/4, a Sox2 és a Klf4 - valahogy aktiválhatja a Myc-et, amely normálisan is megtalálható a bőrsejtek DNS-ében. Politikusok szívesen fogadták a normál sejtek újraprogramozását, és szerintük evvel nincs szükség további embriók felhasználására a kutatásokhoz.
 
Ám a legtöbb szakértő szerint fontos a különböző őssejtekkel való munka folytatása, mivel a tudósok még mindig nem értik teljesen, hogyan működnek - vagy hogyan használhatóak fel emberek kezelésére.(Forrás: Betegszoba.hu)

2008.06.30

ŐSSEJTEK EGY BELGIUMI BANKBAN


 

Nagykanizsa Alig néhány évtizede még szinte semmit sem tudtunk az őssejtekről, mára a tudomány rohamos fejlődésének köszönhetően a súlyos betegségek gyógyításában is szerepet kapnak. Hasonlóan számos más országhoz, hazánkban is csak néhány évvel ezelőtt tört be a köztudatba az őssejtek gyógyítási célú felhasználásának lehetősége.
 
Mára gyakorlatilag minden magyarországi kórházban biztosítják az őssejtek kinyerésére alkalmas köldökzsinórvér levételének feltételeit no persze ehhez előbb a szülőknek be kell szerezniük a speciális konténert. Minderről nemrég tartott Nagykanizsán előadást a legnagyobb hazai, őssejt-tárolással foglalkozó cég képviselője, Licskó Adrienn.
 
- Az őssejtek kinyerésére több módszer lehetséges, ám ezek közül a köldökzsinórvér levételét ajánljuk, tekintve, hogy fájdalommentesen és mindenfajta probléma nélkül elvégezhető ez a művelet jelezte a szakember. Vannak más lehetőségek is: a magzatkezdemények ilyen célú felhasználása több szempontból is aggályos, hiszen azok is emberek. Az elvetélt magzatok pedig többnyire genetikai hibák miatt pusztulnak el.
 
A magzatvízből való kinyerés ígéretes út, ám e célból még nem lehet magzatvizet venni a kismamáktól. Hozzá kell tenni, hogy a felnőttekben is találhatók őssejtek a csontvelőben, ám számuk kevés, genetikai ártalmak érték őket, felhasználhatóságuk életkorukkal együtt csökken.
 
A köldökzsinórvérből nyerhető őssejtek orvosi hasznosíthatósága már igazolt, és semmiféle erkölcsi-morális problémát nem vet fel, tekintve, hogy a méhlepényben visszamaradt vért amúgy orvosi hulladékként megsemmisítenék. Márpedig az abból nyert őssejtek csak 9 hónaposak, genetikailag jó minőségűek, szinte mindenre képesek. De mi is az a minden?
 
Az őssejtek a szervezet bármely speciális funkciót ellátó testi sejtjévé át tudnak alakulni. Ezt a képességüket először a csontvelő-elégtelenségben szenvedők kezelésére használták a doktorok.
 
A tudósok rájöttek arra is, hogy az őssejtek bevetésével pótolni lehet a daganatos megbetegedések sugárterápiája, illetve kemoterápiája során károsodó vérképzősejteket is. Az elhalt szívizomterületre juttatásukkal javítható a szívinfarktuson átesett betegek állapota, mivel az őssejtek képesek pótolni az elpusztult szívizomsejteket és véredényeket. Előrelépésekről számoltak be kutatók a Parkinson-kór őssejtekkel történő gyógyítása terén is.
 
Cukorbetegeknek is felcsillan a remény: az őssejt át tud alakulni inzulintermelő sejtté, így visszaállítható lenne a szénhidrát anyagcsere egyensúlya. - Azt figyelembe véve, hogy a kismama, illetve a magzat élete mindenhol elsőbbséget élvez, ma már minden magyarországi kórházban fennáll a lehetőség a köldökzsinórvér levételére. Tehát ha nincs létfontosságú, sürgős beavatkozás, melynél nincs idő a néhány másodperces procedúra elvégzésére, a szülész vagy az orvos módot fog találni a köldökzsinórvér konténerbe helyezésére - magyarázta Licskó Adrienn.
 
A tárolóeszközt előre érdemes igényelni, hogy biztosan a rendelkezésünkre álljon a szülés idején. De ha előre nem várt fejlemény adódik, kollégáink megoldják a gondot. A köldökzsinórvért egy belgiumi őssejtbankba szállítják, ott tárolják a szerződésben meghatározott ideig. Természetesen az bizonytalan, hogy valaha is szükség lesz a konténer tartalmára legjobb persze az, ha soha nincs szükségünk őssejtjeink pótlására. Ám ha mégis, akkor óriási segítséget jelenthet a születésünk óta megőrzött vér. Szerző: Szalabán Attila Zala Hírlap

2008.06.25

Piaci áttörés előtt a beültetett őssejt kutatás?


 Kísérleti- és teszttenyészetek is készülhetnek nem-embrionális őssejtekből. A távol keleti monarchia szemlátomást igyekszik vezető pozícióját e már nem is olyan új tudományszakban: a Kyotói Egyetem keretszerződést írt alá három honi pénzügyi céggel, melynek nyomán közös vállalatot alapítanak majd.

 

Az új egyesülés feladata az egyetem kutatásai alapján születő szabadalmak és szellemi tulajdonok menedzselése lesz, legelső sorban a beültetett pluripotens őssejtek (iPS) területén. Tavaly az ország első számú egyetemének Sinja Jamanaka professzor vezette team-je bejelentette, hogy sikerült közönséges humán bőrsejteket embrió-őssejtekként viselkedő sejtekké átalakítaniuk. S. J. korábban frontsebészettel foglalkozott – a ford.

 

Egy amerikai csapat ugyanekkor hasonló áttörésről számolt be – eddig azonban egyik fél sem szabadalmaztatta technológiáját: afféle versenybe kezdtek egymással, hogy vajon melyikük lesz képes elsőként kiaknázni a felfedezésében rejlő gyakorlati és potenciális gazdasági előnyöket. A nemrégiben létrejött konglomerátumban a Daiwa Securities, a Sumitomo Mitsui Bank, és az NIF SMBC befektetőcég vesz rész (melynek a Sumitomo Mitsui ugyancsak tagja). Összesen 12 milliárd jen (11,6 millió USD) befektetését tervezik a következő néhány év során az egyelőre még meg nem nevezett vállalatba. Utóbbi még június hónap során megalakul, a megalakulást felügyelő holding pedig máris működik. A vállalkozás keretszervezetként működik majd liszensz-szerződések gyógyszerészeti és egyéb vállalatokkal való megkötése során, s mint egy sajtótájékoztatón bejelentették, ehhez a befektetők szolgáltatják majd a szervezői/management-hátteret és más eszközöket.

 

Mint azonban Kazuko Oike professzor, a kyotói egyetem elnöke hangsúlyozta, az együttműködés fő célja annak biztosítása, hogy a kutatás – amely súlyos betegségek innovatív, regenerációs terápiáinak kidolgozására törekszik – a társadalom hasznára-javára fejlődjék.

 

Nemrégiben megalakult Integrált Sejtanyag Kutató Intézetében az egyetem az idén januárban egy iPS-sejtkutató központot hozott létre az e témákban folyó kutatások előmozdítására és koordinálására. Arról is szó van, hogy a kooperációba más japán egyetemek is bekapcsolódnak, a tokiói oktatási-, kulturális-, sport-, tudományos és technológiai minisztérium pedig az idén április óta folyamatosan, végső összesítésben pedig a következő öt pénzügyi év során 10 milliárd jennel támogatja a projektumot.

 

Az iPS-sejtek óriási távlatokat nyitnak, amennyiben képesek különböző sejt- vagy szövettípusokká fejlődni anélkül, hogy alkalmazásuk immunogeneitási vagy etikai kérdéseket vetne fel – ellentétben a hagyományos humán embrionális őssejtek felhasználásával.

 

Feltételezik, hogy emiatt olyan krónikus betegségek terápiái során hasznosíthatják őket, amilyen például a diabétesz. Jamanaka professzor a nemrégiben, Tokióban tartott IBC Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Innovatív Terápiás Konferencián bejelentette, hogy az iPS-ekből létrehozhatók szív-, ideg-, máj-, valamint hasnyálmirigy-sejtek, emellett felhasználhatók betegségek mechanizmusainak felderítésére, gyógyszertesztelésre-kiválasztásra (screening), valamint toxikológiai vizsgálatok során is.

 

Az iPS-ekből létrehozott szívizomsejtek például, mondotta, szívtoxicitás-tesztek és huzamos QT congenitálisan gyengült repolarizáció vizsgálatok kísérleti alanyai lehetnek – mely állapotok egyébként akár végzetes ritmuszavarhoz is vezethetnek.(Forrás: Weborvos.hu)

 

Bőrsejtből őssejt készül  

Az Európai Unió humán embrionális őssejtkutató hálózata, az ESTOOLS ezen a héten Budapesten tartotta második konferenciáját. Azt hihetnénk, hogy mi ezen a téren nagyhatalomnak számítunk, s ezért rendezhettük meg a második konferenciát.
 
Ezzel szemben eddig sem játszottunk nagy szerepet, és ez egyelőre nem is várható. A humán embrionális őssejtek biológiáját, illetve a differenciálódásukat irányító molekuláris folyamatokat elemezzük - ismertette Peter W. Andrews, az ESTOOLS koordinátora, az angliai Sheffield Egyetem professzora munkájukat.
 
A csoport a kutatás mellett a felvilágosítást is fontosnak tartja, mert hiszik, hogy ezzel - az egyébként meglehetősen bonyolult folyamatokat - sikerül a nagyközönséggel megértetni. A demisztifikálás esetleg elvezethet oda, hogy csökken a publikum ellenállása a humán embrionális őssejtekkel végzett kísérletekkel szemben.
 
A kutatók az őssejtekhez nagy reményeket fűznek. Hiszik, hogy ezekkel a sejtekkel gerincvelősérülések, idegsejtek pusztulásával járó agyi megbetegedések (Parkinson- vagy Alzheimer-kór), hámsérülések és égések, porcsérülések gyógyítása, de akár elhalt szívizomszövet regenerálása is elérhető a jövőben. - Az ESTOOLS hálózatában arra törekszenek, hogy egységes módszereket, eljárásokat dolgozzanak ki, egyeztessék a kutatásokra vonatkozó irányelveket, és a jól jellemzett embrionális őssejtvonalakat használják, mert így lehet összehasonlítható eredményeket kapni - mondta Sarkadi Balázs akadémikus.
 
Magyarországon a nemzetközi tudományos műhelyekben is használt sejtvonalakat használhatják. Sarkadi Balázs kutatócsoportja is az USA-ból, Svédországból vagy Izraelből származó humán embrionális őssejtvonalakat használ. Szakmai-etikai problémák is felmerülnek ezen a téren, mert Kínából és Ukrajnából olyan bizonytalan eredetű őssejtekhez kötött kísérleti terápiát akarnak behozni, amelyek szakmai háttere erősen vitatható.
 
Humán embrionális őssejtekkel emberen végzett klinikai kísérletekhez hazánkban az Egészségügyi Tudományos Tanács engedélye szükséges. (Ilyen engedélyt eddig senki sem kapott. Hazánkban egyébként egyetlen csoport, a Sarkadi Balázs vezette team foglalkozik humán embrionális őssejtekkel, szöveti őssejtekkel több intézményben is dolgoznak.) A fővárosi csoport által létrehozott köldökzsinórvér-bank a közelmúltban veszélybe került, mivel az Országos Gyógyintézeti Központ megszűnésével a banknak nincs gazdája, s eddig senki sem vette át az 1600 mintát tartalmazó gyűjteményt.
 
Az előbbi példa Sarkadi Balázs szerint azt mutatja, hogy az egészségügy irányítói nem veszik komolyan ezt a területet. A következmény: a kutatók külföldre mennek. Külföldön a cégek, kutatócsoportok minden egyes apró lépést - hogyan kell az adott sejtet tenyészteni - levédenek. Jól tudják, hogy a mai próbálkozások a jövőben nagy hasznot hozhatnak az orvosi alkalmazások miatt. Európának Kína, Japán, Korea mellett az USA a versenytársa, elsősorban Kalifornia és Wisconsin.
 
Ez az állam egy népszavazásnak köszönhetően hárommilliárd dollárt költhet őssejtekkel kapcsolatos kutatásokra. Napjaink legérdekesebb kutatási iránya a humán embrionális őssejtek kiváltására irányul. Az utóbbi hónapok nagy áttörése az ígéretesnek tűnő IPS-technológia.. Ennek lényege, hogy normál emberi szöveti sejtekbe viszik be azokat a géneket, amelyek hatására azok őssejtként kezdenek működni, s így embrionális őssejt jellegű sejteket lehet készíteni.
 
Madarász Emília, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa szerint egyes országok sokáig nem engedték a humán embrionális őssejtekkel való kutatást - a spanyolok, a németek, az olaszok sorolhatók ebbe a csoportba. Ez a merev ellenállás az utóbbi időben oldódott. Ugyanakkor szinte az egész világon gond, hogy a privát szféra nem kontrollálható. Ahol üzletet látnak, ott hatalmas pénzek állnak rendelkezésre. A következmény: a tőke átveszi a kutatások irányítását.(Forrás: Népszabadság)
2008.06.13

 

 
Pontos idő
 
Látogatottság
Indulás: 2008-04-23
 
Elérhetőségem

 

06-30/637-9591

flavinlap@gmail.com

http://flavin.lapunk.hu

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
hírlevélre felíratkozás
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Őssejtekkel

Törött csontot, porcot gyógyíthat az őssejt

Britt kutatók kifejlesztenek egy bioaktív vázat, amely megvédi a testbe juttatott őssejteket és egyúttal arra készteti őket, hogy a csontba vagy porcba épüljenek be - olvasható a BBC honlapján. Az Edinburgh-i Egyetem csoportja reméli, hogy az új technológiát, amely vérből és csontvelőből származó őssejteket használ fel, két éven belül pácienseken is tesztelhetik.

 

Az eljárás az osteoarthritisben (más néven arthrosis, az izületi porcok károsodása) szenvedők állapotát is jelentősen javíthatja. A siker kulcsa abban áll, sikerül-e rávenni az őssejteket arra, hogy a mostoha körülmények között is beépüljenek. A lefolytatott kísérletek nagy része arra irányult, hogy megtalálják, mi módon késztethetők az őssejtek arra, hogy egy adott sejttípussá alakuljanak át a laboratóriumban.

 

A váz egy meglehetősen merev hálós szerkezetből áll, melyet olyan gyógyszerrel vonnak be, vagy itatnak át, amely segít az őssejteket rabul ejteni. Noble és munkatársai csontvelőből és vérből származó vérképző őssejtekből próbálnak csontképző sejteket tenyészteni. Az őssejtek kinyeréséhez tehát nincs szükség sebészeti beavatkozásra. A kidolgozás alatt álló eljárás fontosságát jelzi, hogy Noble szerint minden második ember átesik élete során ortopédiai műtéten. Ha működőképes lesz az új technológia és a váz nem lökődik ki, akár az eddig gyógyíthatatlan, tumor által okozott csonthiányokra is megoldást adhat.

 

 Őssejtekkel az amputáció ellen

Magyarországon 300 ezer érszűkületes beteg él, és közülük 7-8 ezer páciensen kell végtag-amputálást végrehajtani - mondta az InfoRádiónak Boda Zoltán professzor. A Debreceni Egyetem Immunológiai Intézetének igazgatója kifejtette: ezen segíthet egy őssejtterápiás eljárás, amelyet eddig száz százalékos sikerrel alkalmaztak az intézményben.

 

Az eljárás során a betegek saját csontvelői őssejtjeit veszik ki a csípőcsontból egy 10-15 perces beavatkozással, és ebből még aznap a debreceni sejtterápiás laboratóriumban őssejt szuszpenziót állítanak elő - emelte ki a professzor. Hozzátette: ezt a beteg végtagizomzatába adják be 20-30 helyre, így visszajuttatva a páciens szervezetébe.

 

A kezelés hatására javul a végtag vérellátása, az óriásfekélyek begyógyulnak, és a betegek többet tudnak menni, vagy ismét képesek lesznek dolgozni - ismertette az eredményeket Boda Zoltán. A professzor közölte: az eljárás lényege, hogy a csontvelőből nyert őssejtekből olyan sejt is képződhet, ami az érképződés alapja, illetve olyan fehérjéket tartalmaznak nagy mennyiségben, amelyek szintén elősegítik ezeket a folyamatokat.

 

A kezelés után csak a kezelt végtag állapota javul, de az jelentősen - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem Immunológiai Intézetének igazgatója. Kiemelte: az őssejtterápia biztonságos, és a hatás tartós, hiszen egyenletesen, folyamatosan javul a végtag állapota. (forrás: Inforadio.hu)

 
Hírek/ujdonságok

 

 Új felfedezés a rákkutatásban

Amerikaiak feltörték egy olyan enzim kódját, amely kulcsszerepet játszik a legtöbb rák növekedésében. A két napja közzétett tanulmány felfedezése utat nyithat egy új rákellenes gyógyszernemzedéknek. Az úgynevezett telomeráz enzim a sejtosztódásban játszik fontos szerepet. Főként olyan sejtekben aktív, amelyek gyakran sokszorozódnak.
 
Ilyenek az embrionális őssejtek, de a ráksejtek is, utóbbiaknál az enzim a beteg sejtek végtelen másolódását teszi lehetővé. Az amerikai tudósok vasárnap publikált felfedezése azért jelentős, mert a kód feltörésével lehetővé vált a sejtosztódás blokkolása, ez pedig új utat nyithat számtalan rákbetegség gyógyítása felé.
 
Szentirmay Zoltán, a Magyar Onkológusok Társaságának elnöke szerint a mostani felfedezésben az az ígéretes, hogy egy új, következő generációs, célzott daganatellenes kezelés lehetősége merül fel. Ugyanakkor egy új rákgyógyszer kifejlesztése hosszú időt, nem kevesebb mint tíz évet vesz igénybe – tette hozzá.
 
A professzor ezt azzal magyarázta, hogy a kutatóknak meg kell bizonyosodniuk, nem okoz-e például káros mellékhatásokat vagy örökletes betegségeket az új gyógyszer. Ráadásul ezek a kísérletek rendkívül pénzigényesek is, mondta a szakember, amely tovább befolyásolja a szer kifejlesztésének idejét.

2008.09.04


Létezik fogyasztó zsír

Akár az elhízás vadonatúj terápiáját is jelentheti, hogy a tudósok két olyan genetikai nyomra találtak egerekben, melyek az egészséges jó zsír termelődését segítik elő.
 
A Harvard Egyetem kutatói arra a rendkívüli felfedezésre jutottak, hogy az úgynevezett barna zsírsejtek - melyek a kalóriát nem tárolják, hanem égetik - ugyanazokból az éretlen őssejtekből származnak, mint az izomsejtek. Bár a legtöbb ember kevesebbet szeretne belőle, a zsír létfontosságú az egészség szempontjából. Segíti az anyagcsere szabályozását, és melegen tartja a szervezetet.
 
Két típusa van azonban. A fehér zsírszövet kalóriát tároló molekulákból áll, és ez felelős a világszerte egyre inkább terjedő elhízásért, mely súlyos következményekkel, köztük cukorbetegséggel és szívbetegségekkel járhat. A barna zsírszövet, mely csecsemőkben sokkal nagyobb arányban van jelen, mint felnőttekben, teljesen más, annyira, ahogy azt még a tudósok sem gondolták. Hogy megállapítsa, milyen vegyületek segítik elő a barna zsírszövet termelését a szervezetben, a Harvard Egyetem Joslin Diabétesz Központjának kutatócsoportja Yu-Hua Tseng vezetésével genetikailag módosított egerekkel kísérletezett.
 
Kiderítették, hogy a BMP7 néven ismert fehérje kritikus szereppel bír: nélküle a barna zsírsejtek nem alakulnak ki, és az egerek elpusztulnak. Mesterségesen nagy adagban adva azonban a BMP7 épp ellenkező hatást fejt ki. A fehér zsírszövet kialakulása azonban különböző, ám az előbbivel kapcsolatban álló vegyületektől függ.
 
Még jelentősebb, hogy Tseng bizonyította, hogy a fehér és barna zsírsejtek különböző prekurzor sejtekből származnak. Fejlődésük kezdetén a két típusú zsírsejt azonosnak tűnik, ezért a legtöbb tudós feltételezte, hogy azonos forrásból erednek.
 
A másik vizsgálat során Bruce Spiegelman a szintén harvardi Dana Farber Rákkutató Intézetben azt találta, hogy - hatalmas meglepetésére - a barna zsírsejtek azokból az őssejtekből alakulnak ki, melyek az izomszövetet is előállítják.
 
A kulcs egy mester szabályozó fehérje, a PRDM16, mely meghatározza, hogy ezek a felnőtt őssejtek milyen irányban fejlődjenek. Azt hiszem, meggyőző bizonyítékot találtunk arra, hogy a PRDM16 képes a sejteket barna zsírsejtekké alakítani, mely lehetőséget ad a kövérség elleni küzdelemre - mondta el Farber. Bár a felnőtt emberek szervezetében viszonylag kevés a barna zsírszövet, a feltételezések szerint alapvető szerepet játszik az anyagcserében.
 
Spiegelman szerint a jó zsírszövetet pótló új forrás - a felnőtt őssejt, vagy mioblaszt, mely az érett izomsejtek helyébe lép - új utat nyithat meg a barna zsírszövet kalóriaégető munkájának fokozásában, a kövérség elleni küzdelmet segítve. Az elhízás világszerte járványos méreteket ölt, és a metabolikus szindróma (számos egészségügyi probléma, így az érrögösödés, szívroham és agyérkatasztrófa együttese), valamint a kettes típusú cukorbetegség első számú kockázati tényezője.(Forrás: Házipatika)

2008.09.03


 

Ezüstből arany: áttörés a sejtek átalakítását végző kísérletekben

Először sikerült egy érett sejttípust és másikká átalakítani élő egerekben úgy, hogy közben nem kellett visszaállítani a sejt genetikai óráját. Az áttörésnek számító eredménynek óriási gyógyászati jelentősége lehet a jövőben, és legalább részben kiválthatja az őssejtek alkalmazását is. Számos betegség hátterében valamilyen sejttípus vagy sejtcsoport hiánya vagy kóros működése áll.
 
Az egyik klasszikus példa az 1-es típusú cukorbetegség, ahol a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjei pusztulnak el. Az ilyen betegségeknél a sejtpótlás egyik nagy lehetősége a sejtterápia, vagyis a hiányzó sejtek mesterséges úton történő pótlása. Itt jelenleg az őssejtek vannak fókuszban: főleg embrionális őssejtekből irányítottan kitenyésztett, igény szerint megrendelt sejteket juttatnának be a betegekbe.
 
A nyugati, bizonyítékokon alapuló orvostudomány ezt még nem alkalmazza, a jelenlegi, felnőtt szervezetből származó szöveti őssejtekkel zajló klinikai próbákban is inkább magukat az őssejteket juttatják be a betegekbe, hogy azok csináljanak valamit a problémás területeken. Az őssejtek, főleg az embrionális őssejtek alkalmazása körül azonban nem csillapodnak a szakmai-etikai viták.
 
A tőlünk keletre fekvő országok némelyikében gyakorlatilag emberkísérleteket folytatnak velük, míg nyugatra az óvatosabb kezdeti lépések mellett megpróbálnak olyan módszereket is keresni, amelyek legalább részben kiválthatják az őssejtek alkalmazását. Az utóbbi kutatások egyik jelentős lépése volt, amikor egy évvel ezelőtt egy élő kísérleti állatban sikerült úgy módosítani egy már kifejlett, egy bizonyos feladat ellátására szakosodott (szakszóval differenciálódott) testi sejtet, hogy az egy másik sejttípussá tudott átalakulni.
 
A folyamat köztes lépéseként vissza kellett állítani a sejt genetikai óráját, vagyis törölni kellett azt a már futó genetikai programot, amelynek köszönhetően az adott feladatot képes volt ellátni, majd ezután új programot kellett betölteni. Látható, hogy itt őssejtek alkalmazására nem került sor, pedig a köztes állapotban a sejt az embrionális őssejtekhez volt hasonló (indukált pluripotens őssejt).
 
A mostani, újabb nagy előrelépés az, hogy most már a sejt genetikai memóriájának átmeneti törlésére sem volt szükség. Douglas Melton és kollégái (Harvard Stem Cell Institute, Howard Hughes Medical Institute) úgy alakították át a hasnyálmirigy emésztőenzimeket termelő, jóval gyakoribb sejtféleségét a jóval ritkább inzulintermelő sejtekké, hogy nem kellett bajlódniuk egy köztes formával. A kísérletek elején a kutatók elpusztították az egerek inzulintermelő, úgynevezett béta-sejtjeit, amitől azok cukorbetegek lettek.
 
Ezután egy vírus segítségével olyan géneket juttattak beléjük, amelyek más gének működését szabályozva lehetővé teszik az inzulintermelést. Az új béta-sejtek mindössze három nappal a beavatkozás után megjelentek az állatokban, és igazolható módon azok saját, emésztőenzimeket termelő sejtjeikből alakultak át.
 
Egy héttel később a vírusok által érintett sejtek (vagyis azok, amelyekbe a vírusok bejuttatták a géneket) egyötöde termelt inzulint, ami egy szakmai kommentár szerint fantasztikus hatékonyságnak mondható. Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő emberek esetében az emésztőenzimeket termelő sejtek a hasnyálmirigy sejtjeinek 95%-át is kitehetik, ezért belőlük az értékes inzulintermelő sejtek létrehozása körülbelül olyan, mintha ezüstből aranyat csinálnánk - olvasható a kutatók beszámolójában.
 
Minden nap úgy ébredtem, hogy azon járt az agyam, hogyan lehetne béta-sejteket csinálni - mondja Melton, aki 1993-ban kezdte meg kutatásait, amikor kisfiánál kialakult az 1-es típusú cukorbetegség. A további kísérletekben a kutatók szeretnék a vírusokat valamilyen más génszállítóra cserélni, szeretnék megvizsgálni, hogy egymástól még jobban különböző sejtek esetében hogyan működik a módszer.
 
Ha működik, akkor a jövőben szerintük egy sor betegség kezelésére lehetne alkalmazni, de a Nature online kiadásában közölt cikkükben azt is hangsúlyozzák, hogy az őssejtkutatási irány is alapvetően a fontos a jövő gyógyászata számára.(Forrás: Origó)

2008.09.03


 A kakaó serkenti az agyműködést

Számos cikk jelent meg arról, hogy a csokoládé és a kakaó egészséges, csökkenti a vérnyomást, javítja a cukorbetegek állapotát, segíti a szervezet regenerálódását, csökkenti a vérrögképződést. Most egy csokoládégyártó cég által támogatott vizsgálat azt állítja, hogy ígéretesnek tűnik az agy vérellátásának javításában is.
 
A kedvező hatás a kakaóban található flavonoidoknak köszönhető, melyek antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása ismert. Védik a sejteket és a szöveteket a károsodástól, és így végső soron a szívbetegség és a rák ellen is, az egész szervezetben serkentik a véráramlást és karbantartják az ereket, továbbá lassíthatják az agytevékenység öregedéssel járó hanyatlását. A vizsgálatban 34 egészséges 59-83 éves személy vett részt, az átlagéletkor 72 év volt.
 
A résztvevők egyike sem dohányzott, nem volt cukorbeteg, és nem szenvedett magas vérnyomásban. Napi kétszer fogyasztottak egy speciális kakaót, a csoport egyik fele flavonoidokban gazdag italt kapott (450 mg), a másik csoport kakaója viszont mindössze 18 mg flavonoidot tartalmazott. A kutatók ultrahangos vizsgálattal mérték az agy véráramlását.
 
Egy hét elteltével a kezelt csoportnál 8 százalékkal nőtt a véráramlás, két héttel később már 10 százalékos volt. A kutatók szerint a flavonoidok ígéretes szerepet játszhatnak a stroke vagy a demencia gyógyításában is. Dobos, L. (Forrás: InforMed)

2008.09.03

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!